1068 Budapest, Vörösmarty utca 60
PLÉBÁNIA

A Szentháromság plébániát 2018.október 27 -én a kápolna felszentelésével egy időben alapította az Egyház vezetőssége a hívek kívánságát figyelembe véve.

A plébánia vezetősége az Ókatolikus hagyományoknak megfelelően a választott presbitérium, + Juhász Gergely Kormányzó – Püspök (plébános) vezetésével. A családias, jó hangulatú és nem utolsósorban segítőkész gyülekezet a szentmiséken kívül aktívan részt vállal az egyház KARITATÍV küldetésének teljesítésében is . Rendszeresek az étel osztások, ruha osztás, ingyenes jogsegély szolgálat és van alkalom a beszélgetésre, a gyászfeldolgozásra, a lelki vezetésre egyaránt.

Felekezeti hovatartozástól függetlenül keressen minket bizalommal, ha tudunk segítünk! Legyen szó bármilyen szertartásról (keresztelés, áldoztatás, bérmálás, lelki vezetés, ház szentelés, házasságkötés, otthoni vagy kórházi betegek lelki ellátása, temetés, gyászmise) vagy karitatív segítség igénybevételéről (ruha, étel, jogi tanácsadás).

Szerdán 18:00 Biblia és énekóra, kötetlen együttlét, beszélgetés. Valamint VASÁRNAP délelőtt 10 órakkor SZENTMISÉRE gyűlünk össze. Ezeken a szentmiséken emlékezünk meg imádságban az adott héten eltemetett/elbúcsúztatottakról. Mivel templomunk kegyeleti emlékhely is, (részleteket a „KEGYELETI EMLÉKHELY” menüpontban találja) így természetesen az összejöveteleken kívül is várjuk az emlékezni vágyókat, hogy elhelyezhessék az emlékezés virágait, mécseseit.

Nyitva tartás: SZERDA: 16:00-19:00 , VASÁRNAP: 08:00- 12:00

Kérdése van?

Készséggel állunk rendelkezésére!